II. Jolle találkozó

Azzal kezdeném hogy Én egy boldog ember vagyok! Boldog, hiszen egy régi álmom valósult meg a jolle találkozóval. Sőt immáron második alkalommal rendeztük meg Balatonszéplakon a T-jolle Kft és az Ezüstpart Vitorlás Egyesület közös szervezésében. Már a tavalyi alkalommal is megható volt az a pozitív hozzáállás az egyesület vezetői és tagsága részéről ahogy az ötletet fogadták, melléálltak és segítettek a megvalósításban.

Nehéz úgy írni az esemény pártolóiról hogy ne váljék az egész egy Oscar-díjátadó véget nem érő köszönet nyilvánításává. Ezért az egyenkénti köszönöm helyett álljon itt egy nagy általános Köszönöm Szépen és jöjjön itt egy Csilla Mama féle össztaps!

A találkozó alapötlete az volt hogy csináljunk valami mást mint egy átlagos vitorlás verseny. Egyrészt családias hangulat teremtésével erősítsük a vitorlás csapatszellemet és az összetartozást az egyesületen belül, valamint ismerkedjünk a már egyre nagyobb számban érkező vendég hajósokkal. De a legfontosabbak, - amiben igazán különbözik a Jolle találkozó más vitorlás eseményektől, - azok a vitorlázással kapcsolatos szakmai előadások. Ezeket az előadásokat neves vitorlázók és szakemberek tartották, így olyan ismereteket kaptunk tőlük, amihez egy átlag vitorlázó egyébként nehezen jutna hozzá. Az a felismerés vezérelt, hogy a Balatonon hajózók nagyobb hányada nagyhajós túravitorlázó, akiknek a képesítésük megszerzése óta nem biztos, hogy volt alkalmuk az ismereteik bővítésére, de még a kishajózásból érkezetteknek sem árthat frissíteni a tudásukat. Tehát próbáljuk meg összehozni a tudást az azt igénylőkkel egyfajta vitorlás szabadegyetem keretein belül. További tapasztalatom, hogy sokan vannak olyanok, akik szeretnének versenyezni, de nem bíznak magukban eléggé, és talán az előadásokon szerzett ismeretek révén nagyobb önbizalommal állhatnak a rajtvonalhoz. És hogy van-e erre igény? Úgy tűnik igen! Tavaly közel hetvenen voltunk, a versenyre 15 hajó nevezett, idén majdnem százhúszan regisztráltak résztvevőként, ami már komoly tömegnek tűnt a Széplaki kis kikötőben. A szombati versenyen pedig 34 hajó állt rajhoz, ami számomra azt jelenti, hogy valóban van értelme az ilyesfajta rendezvénynek. Annál is inkább mivel nem egy visszajelzést kaptam arra vonatkozóan, hogy pont a jolle-találkozó versenyén szerzett pozitív élmények hatására vágnak bele az aktív versenyzésbe! Erre mondják hogy a foglalkozás elérte célját.

Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image

Idén is három napos rendezvényt szerveztünk egy augusztus közepi hétvégére. Péntek kora délutántól lehetett regisztrálni és idén már karszalagot is kaptak a résztvevők az ajándék póló mellé. Farkas Ferkó (Xerxész) zseniális szakácsunk, neki is látott a Nusóéktól kapott szürke marhából egy isteni bogrács-ragut készíteni. Eközben a Calypso étterem emeletén, - ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a Balatonra-, megkezdődött a találkozó első előadása. A SNEWISPORT képviselője, Kopasz Balázs tartott előadást a vitorlás versenyeken alkalmazott GPS nyomkövető rendszerről. Utána Bakos Tamás következett, aki szerintem a fél Klipper Marinát elhozta, hogy megpróbáljon bennünket felvilágosítani a vitorlázásban használatos kötelek óriási választékáról. A rendkívül érdekes ismertetőjéből megtudhattuk a manapság forgalmazott kötelek közül melyik mire való, hol-mit kell használni, és a végén megtanított nekünk néhány különleges csomó készítést és fukszolást.

Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image

Egyesek szerint ezután következett a nap fénypontja a Chivas Whisky kóstoló. Ezen belül megtudhattuk Singlar Tamástól, a Pernod Ricard Hungary igazgatójától, hogy hogyan is készülnek ezek a tradicionális italok. Mintegy párhuzamot vonva a hagyományos párlatok és a klasszikus 25-ös jollék között, kiírásra került a másnapi versenyen a Chivas Kupa a régi 25-ösök részére.

Másnap, szombat reggel a kormányosi értekezletet követően felbolydult a kikötő. Én még sosem láttam ebben a kikötőben ekkora zsongást. Mindenki lázasan szerelt, készült a versenyre. Gyenge kettes szélben került sor a 10 órás rajtra, ami aztán 4-es 5-ösre erősödött a futam végére. A verseny kikötő előtti rajttal indult, majd a meteorológiai oszlop kerülésével, Arácsi fordítóval Zamárdi érintésével vissza, Széplaki befutóval zajlott. Abszolútban nagy fölénnyel nyert az Orion(T-Jolle 25)-ös, Dobóczi Anna (Nusó) kormányzásával. Tudni kell hogy Nusó férje, aki eddig nem nagyon érdeklődött a vitorlázás iránt, a regattán elért eredmény után úgy fellelkesült, hogy kijelentette, ezután versenyezni szeretne! Ezek a visszajelzések a legjobb bizonyítékai annak, hogy van értelme ilyen eseményt rendezni! Összesen öt hajóosztályban hirdettünk győztest, ezek a következők voltak:

15-ös jolle : Csér - Miklós Tibor

25-ös jolle : Orion - Dobóczi Anna

Saturn 25: Anna - Galambos Zoltán

Saturn 720: Szöszi - Vajda László, aki elnyerte az Ezüstpart vitorlás egyesület vándordíját is!

Összevont yardstick:Keszeg - Kenesei István

Valamint a klasszikus 25-ösök részére kiírt Chivas Kupát a Remete nyerte Grósz Tamás kormányzásával.

A nap folyamán tovább színesítette programot, Bezeréti Miklós és csapata a Seesailing nevű cégük kiállításával, és vásárával. Igényes vitorlás kiegészítőiknek nagy sikere volt a résztvevők körében.

Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image
Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image
Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image

A díjkiosztó után ismét előkerültek a bográcsok. Kukucska Sanyi bácsi és Melovich János bácsi, két sztár séfünk elkezdte készíteni a vacsorát. Az általuk felajánlott halból egy isteni halászlevet, illetve bárányból fergeteges pincepörköltet varázsoltak arany kezükkel. Eközben, aki a szellemi táplálékra volt éhes, meghallgathatta Majthényi Zsombi kiváló előadását a jolle vitorlázás sajátosságairól. Azt gondolom, ebben a környezetben ez egy nagyon jól hasznosítható ismeretanyag, hálás is volt a közönség érte. Az érdekes előadás miatt sajnos sokan lemaradtak a Manninger Guszti és családja által helyben, faszénen sütött kürtöskalácsáról. Az est további részében természetesen nem maradhatott el az ilyenkor szokásos vigasság sem!

Vasárnap - az előző esti bulizókra való tekintettel - 11-kor kezdődött a találkozó utolsó előadása. A kissé fáradt tekintetek össztüzében Csuri Zoli a Tuss Sails képviseletében tartott egy nagyon magas színvonalú, rendkívül átfogó előadást a vitorlák szabásáról, régi és új trendekről, anyagokról. Továbbá megismerkedhettünk az összes vitorla típussal és azok állításával. Köszönjük az összes előadónak a tartalmas és hasznos ismereteket!

Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image

A hétvége utolsó (és nagyon finom) eseménye, mintegy levezetésként Horváth Alice és Vajda Gergő házi készítésű lángosának elmajszolása volt. Ezzel véget ért a II. Jolle találkozó.

Zárszóként a résztvevők kívánságát említeném: "...ez olyan klassz volt hogy csináljunk még ilyet! " Úgy legyen! Találkozzunk jövőre is!

Tönkő Gábor T-jolle

 

II. Jolle találkozó

Azzal kezdeném hogy Én egy boldog ember vagyok! Boldog, hiszen egy régi álmom valósult meg a jolle találkozóval. Sőt immáron Read More
  • 1